Életünk során számos olyan esemény történik, ami kibillent minket, aminek komoly és mély hatása van az életünkre nézve. Életesemények, történések, traumák, rajtunk és tőlünk független módon és időben érkezve. Jönnek és mindent visznek, mindent ami addig volt, mindent amit már megszoktunk és jól működtettünk.
Mindenkinek van egy története, ami neki és csak neki a legfájóbb, ami érthetetlen módon beleakaszkodik az elmébe, a szívünkből egy darabot kitépve sebesít meg minket. Folyton folyvást pörög a fejünkben, befészkeli magát az elménkbe és nem tudunk megszabadulni tőle. Nekem is megvan a történetem, mondhatnám, hogy megakadt a lemez.
Történt valami, ami megváltoztatott mindent, amibe nem volt beleszólásom, amit nem én irányítottam. Váratlanul ért, tragikus volt számomra. Fájdalom járta át a testemet, az elmémet, az érzéseimet és a gondolataimat. Nem tudtam feldolgozni, nem tudtam továbblépni. Megakadt a történet.
A gondolatok eluralkodtak rajtam, már nem tudtam irányítani őket, most már a gondolatok irányítottak engem. Aztán elindul a lejátszás, mintha egy moziban ülnék. Ott kezdődik a filmem, ahol még minden tökéletesnek mondható, vagy legalábbis megszokottnak, aztán történik valami… A történet annyira erős, megrázó és felzaklató, hogy szinte pánik állapotot idéz elő, és aztán hirtelen nagy sötétség, s mintha mindent elvágtak volna. Folytatásként újra indul a film.
Folyamatosan ugyanazok a kép kockák pörögnek, ugyanaz a film játszódik s aztán pont ugyanott áll meg, újra sötétség, majd újra indul. Végeláthatatlan ez az egész. Újra és újra élem az eseményeket és újra és újra ugyanannyira fáj. Akár éveket is elrabolhat tőlem, úgy hogy észre sem veszem. Elmém egy részét teljesen leköti ez a film.
Aztán elérkezett a pillanat, amikor hoztam egy döntést. Továbblépek! Meg akarom nézni, hogy mi van a sötétség után! Mi történik, ha nem indul el újra ugyanaz a film. Tudatosan figyelek magamra, arra hogy mi vesz most körül. Tudatosan megérkezek a jelenbe. Figyelem és észreveszem az azóta zajló történéseket, eseményeket.
Érdekes és furcsa érzés járja most át a testemet és az elmémet. A sötétséget felváltja a világosság. Elindult, folytatódott tovább az én történetem. Most figyelem, hogy mivel tölti fel az életemet és a szívemet. A fájdalmam megmaradhatott, nem kellett tejesen lemondanom róla, azonban már nincs sötétség. Úgy fényesednek a napok, ahogy megengedem magamnak a jó érzéseket, hogy újra áthassanak, hogy a szívemhez szóljanak. Így enyhül a fájdalom is, és aztán egy emlékként hagy nyomot bennem minden, ami történt.
Most az emléket megtartva, gondosan őrizve továbblépek, megérkezek újra a jelenembe, az életembe és figyelem a körülöttem zajló eseményeket és pozitív, vidám napokat, ezzel adva magamnak esélyt a boldogságra.
Dömötör Aletta
