Látom, hogy elvesztél, látom, hogy a kilátástalanság mély gödrébe ülve megdermedt benned az élet. Minden lelassult, vagy talán meg is állt és most nem találod a helyed. Nem vagy otthon nem vagy jó helyen. Hűvös van odalent. A zord magány magával ragadta a Lelkedet. Magányba, egyedüllétbe süllyedve. Kilátástalan a helyzet, kilátástalan az élet. Egyedül, egymagad a sötétben.. de hogyan kerültél oda, ahova csak a kóbor szellemek térnek be? Ők is csak egy keveset időznek, hogy lehet, hogy te mégis beragadtál ide? Mondd mit követtél el, amiért ezt érdemled? Mit tettél magaddal, vagy mit tettél az emberekkel?
Van válaszod? Gondolkoztál már ezen? Hogy lehet az, hogy te akiben fény volt, és a csillagok közt elsőként ragyogott, most mégis alászállott? Mondd hol van a fényed, mellyel eddig annyira nagyra voltál?! Hol van a remény sugara, melybe eddig mindig belekapaszkodtál? Hol van a hit, mellyel eddig mindig visszataláltál?
Hibáztál, újra hibáztál. Álruhába bújt démonok a vesztedet akarták. Amióta élsz, azóta a halálodat várják. Időről időre visszatérnek és igyekeznek magukkal ragadni az életedet. Mindig, újra és újra visszatérnek. A sötét erők zsoldosaiként érkeznek. Álruhában vannak és te mégis megszereted őket. Lásd meg, hogy mindig megtévesztenek téged. Bizalmat szavazol és szereted őket… és ők várják a megfelelő pillanatot, amikor rajtaütés szerűen megszerezhetik az életedet. Tudom, hogy mindez már meg sem lep. Tudom, hogy volt, hogy számoltad, hogy hányan teszik veled ugyanezt, de már ezt sem teszed. Látom, hogy feladtad a küzdelmet. Elfáradtál és a csalódásokba belehalt egy részed. És igen talán pont ezt akarták tőled…, hogy egyszer végre akkorát csalódjál, hogy végleg bezárd a szíved.
Most ezt tetted. Bezártad és talán meg is tagadtad a szíved. Végleg elengedted. Így szállt alá a csillag fénye, mely eddig ott ragyogott a szemedben. Elengedted a fényedet, hogy megpihenhess, hogy mindaz ami történt, újra ne történhessen meg. Talán békét reméltél, talán így nyugalomra leltél.
Látom, hogy szomorú vagy! Se szeretet, se béke, se nyugalom. Mélységesen mély szomorúság az, amit látok az arcodon. A beletörődés szomorúsága mindez. Feladtad a küzdelmet, feladtad mindazt, amiben eddig hittél. Nem hiszel már az újban, nem hiszel már a holnapban. Nem hiszel a fényben és nem hiszel a jóságban…, feladtad! Száműzted magad. Üldözött voltál és elmenekültél. Gyávává lettél! Soha nem gondoltam volna rólad, hogy ez teszed, hogy pont te leszel az, aki feladod az életet, hogy te leszel az, aki feladod a küzdelmet, és hagyod, hogy a démonok sötét ereje győzedelmeskedjen.
Mondd miért teszed mindezt!? Hova lettél te, és hova lett belőled minden? Miért teszed? Mi a célod mindezzel? Mondd, hogy csak meg akarod téveszteni őket. Mondd azt, hogy mindez csak a túlélésed egy következő része! Mondd, hogy ez csak a látszat, amivel most megtéveszted őket! Ugye csak úgy teszel, “mintha”… Tudod, “mintha” elérték volna a céljukat, “mintha” győzedelmeskedtek volna feletted, “mintha” örökre elüldöztek volna.
Bújj elő! Most már megrémisztesz! Túl régóta gubbasztasz egyedül a sötétben. Most már gyere elő kérlek! Gyere én itt leszek veled! Segítek neked! Nem jó amit teszel, nem vagy jó helyen! Ne félj! Gyere! Nem… én nem mehet oda le… ha megteszem…, tudod, hogy nem tehetem.
Én vagyok az a részed, aki mindennek nem dőlt be. Én vagyok az a részed, akit nem győztek le. Most már legyen vége! Ne menekülj tovább az ismeretlenbe! Én itt vagyok, itt vagyok az életben. Hogy lehet ez, hogy még mindig nem veszel észre? Makacs vagy!… de én így is szeretlek. Most tedd a kezed a szemed elé, mert erős lesz a fénye. Igen, igen!
A te fényedet küldöm le érted. Én látom már, hogy újra bevilágítja a lényed! Most lassan tedd le a kezed, és óvatosan nyisd ki a szemed! Vegyél egy mély lélegzetet, és csak engedd, hogy megtörténjen! Engedd, hogy a fény újra beléd költözhessen! Érzed ahogy felmelegíti a tested? Érzed ahogy újra életre kel benned minden? Lüktet… éled… érzed? Látom, hogy érzed. Eltűnt a szomorúság belőled. Most nyújtsd! Nyújtsd a kezed! Itt vagyok fent, és kihúzlak téged. Érzem, hogy újra meleg lett a kezed. Az arcod tele lett élettel. Kint vagy! Vége!
Látlak és te újra látsz engem! Ez a legszebb pillanat, amit a Lélek megélhet. Újra kapcsolódsz velem. Ideje befedni ezt a gödröt, hogy mindez újra ne történhessen meg. Arra gondoltam, készítsünk egy sírt belőle. Emlékezzünk így minderre. Tegyünk rá egy szál virágot, és egy keresztet, és aztán írjuk bele a földbe:
“Itt jártam… de visszatértem!”
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
