Remény a reménytelenségben.....

Van, amikor az ember azt érzi, összedőlt körülőtte a világ. Amikor a kilátástalanság akkorára nő, hogy legszívesebben kimenekülne a saját életéből. Amikor azt szeretné, ha másnap reggel felébredne ebből a rossz álomból, és élhetné, amiről mindig is álmodott. 

Önismeretében már sokáig jutott, és azt gondolta, ez éppen elég, hogy elkerülje a további szenvedést. És tessék! Egyre nagyobb a káosz, egyre nehézkesebbek léptei élete útján. Mintha minden és mindenki ellene esküdött volna. Érzi, mintha meg lenne átkozva. 

Pedig az igazi életed most kezdi megmutatni önmagát. Figyeld csak, hogyan reagálsz, mit gondolsz a helyzetről, amiben vagy. Egy szerencsétlen áldozatnak érzed magad, akivel kegyetlenül elbánt a sors, vagy egy tudatos létezőnek, aki hálát ad a sorsnak, hogy megmutatja félelmeit, fájdalmait, korlátait, hogy végre megszabadulhasson tőlük? Elfogadod-e a gyengeségeid, szomorúságod, keserűséged, csalódottságod? Nem?? Akkor még sokáig fog tartani. 

Azért mutatják meg magukat ezek az érzések, hogy tudd, eddig hamis énképpel éltél. Nem a valódit láttad magadban. Nem tudtad igazán, ki is vagy. Azért aláztak meg, csaltak meg és bántottak, mert ezek az érzések, büntetések ott voltak a lelked mélyén. Most újra előjöttek a korlátaid, hogy végleg megszabadulj tőlük. 

De tény, hogy ehhez fel kell ismerned a tanítást!

Mohácsi Viktória 

Amikor megérted

Amikor megérted, hogy nem az a fontos, hogy mások elismerjenek,  hanem hogy elégedett légy önmagaddal, megszűnik Benned minden görcsös megfelelni vágyás. 

Amikor megérted, hogy a többi ember csupán az önmagadhoz való viszonyodat tükrözi vissza, hálás leszel nekik, és nem okolsz majd mást az életedért. 

Amikor megérted, hogy senki más nem felel az életedért, és jelen helyzeted a múltbéli gondolataid, tetteid és érzéseid következménye, sokkal jobban odafigyelsz majd rájuk. 

Amikor megérted, hogy más emberek csupán saját életük tapasztalatai alapján adhatnak tanácsot, és sosem tudhatják, mi van a lelkedben, sokkal jobban fogsz hinni a megérzéseidnek. Tudni fogod, hogy nincs náluk jobb tanácsadó. 

Amikor megérted, hogy nem várhatod, hogy egy másik ember tegyen boldoggá, mert Ő csak azt adhatja, ami Benned van, nem fogsz függni többet senkitől. 

Amikor megérted, hogy senki nem tudja megmondani, hogyan alakul a jövőd, és minden a jelenlegi döntéseidtől függ, végre teremtő leszel, és elhagyod a kalitkát. 

Amikor megérted, hogy nem szenvedni jöttél a Földre, és tudatos munkával lepakolhatod a múltad terheit, Rád talál a boldogság. Tudni fogod, hogy minden úgy jó, ahogy van. Nem problémákat fogsz látni, hanem megoldásokat. Nem ellenkezel, nem harcolsz, hanem elfogadsz. Tudod, hogy minden szenvedésnek megvolt az oka, és hálás tudsz végre lenni azért, aki valójában vagy. 

Mohácsi Viktória

Emlékeim őre

Emlékeim őre.

Hívogat a fény. Nagyon tetszik, csábító, izgalmas. Eldöntöm, igen megérkezek a Földre, megszületek. Beleszületek a csábító fénybe, történjék bármi, jövök, mert érzem jönnöm kell.

Ez egy új Világ, egy más Világ mint ami eddig volt. Belül feszíti valami a mellkasom. Úgy érzem a forróság végigjárja a testem, áramlik bennem valami, valami ami új, ami eddig nem volt. Életre kelnek a sejtjeim, felsírok, veszek egy mély levegőt és elindulok. Elindulok egy csodálatos útra, melyet nekem tartogat az Élet, melyben megtapasztalhatom a boldogságot, a szeretetet.

Telnek múlnak az évek, és egy pillanat alatt összedől minden. Történik valami, ami megváltoztat mindent. Visszaemlékezve csak lenyomatok maradnak meg az emlékezetemben. Érzések jönnek képek nélkül. Nagy trauma ez, melyet emlékeim őre vigyáz, óv engem, hogy tovább tudjak menni, hogy tovább tudjak élni.

Egy titok terhét cipelve folytatom az utam gyerekként. Egy titok, mely mélyen legbelül húzza a szívemet. Emlékeim őre még mindig jól vigyázza, és a tudattalanban tartja. Már feszít ez az érzés, dörömböl, ki akar jönni, olyan mintha ólmot öntöttek volna a torkomba. „Erről nem beszélhetsz senkinek”. Megnémulok a szememből könnyek folynak. Egyre gyengébbek az őrök, melyek most a titok emlékeit őrzik.

Igyekszem újra a fő feladatomra koncentrálni. A fény felé indultam, történjék bármi, jövök. Jövök mert érzem jönnöm kell.

Nap mint nap imádkozom az emlékeim őrzőjének, hogy jól végezzék dolgukat, hogy amire nem vagyok kész, azt ne fedjék fel előttem. A fejemben káosz, a szívem összeszorul. Újabb könnycsepp. Ennek talán soha nem lesz vége.

Újra a feladatomra koncentrálok. Történjék bármi, jövök, mert jönnöm kell.

Most megnyitom a szívem a múlt sötét és „elfeledett” történeteinek és emlékeinek. A múlt elmúlt és én most tovább lépek! Történjék bármi is, jövök és szeretek!

Dömötör Aletta