Régóta cipeljük, talán túl régóta. Hozzászoktunk, magunkra öltöttük, mint egy vásott kabátot. Minden reggel gondosan begomboljuk, szépen megigazgatjuk, és aztán elindulunk. A nap folyamán akár több kabátot is magunkra kapunk. Találkozunk emberekkel, őket érintő körülményekkel, helyzetekkel. Fájdalmukat meghallgatjuk, így segítünk, ha az együttérzés mellett a terheiket felvesszük. S aztán már azt is gondosan cipeljük.
Talán vannak a te életedben is olyan emberek, kiknek fájdalmát mintha neked is meg kellene élned. Szeretetből teszed ezt. Így mutatod ki a szereteted. Feladod önmagad könnyedségét, hogy ezzel megmenthesd…, de aztán ő mégsem menekül meg. Rabságába esett a terheinek, s most már te is fogságba estél mellette. Együtt vagytok a bajban, az ő terhében. Feláldoztad magad ő érte. S, hogy ő mit tett? Hagyta, hogy mindez megtörténjen. Szeret-e az az ember, aki mindezt megengedte? Talán szeret, de magánál jobban sosem szeretett. Önmaga fájdalmát feladni nem volt képes érted.
Talán még a mai napig bizonygatod az együttérzésed. Mutatod, és megnyugtatod, hogy a bajban nem hagyod cserben, hogy mellette állsz, s hogy ha kell, vele süllyedsz el. Ott állsz, fogod a kezét, de valahogy mégsem változik semmi. Nem lett könnyebb az élete. Te már fáradsz, a vállaid napról napra nehezebbek. A hátadon mintha száz éves terheket cipelve tennéd a lépéseket. Egyre kevesebb az életerő benned. Még most sem látod, hogy ő változtatna bármin, hogy végre könnyebb legyen. Ragaszkodik a fájdalmához, a terhéhez. Ragaszkodik a saját szenvedés történetéhez.
Most rajtad áll a döntés! Meddig teszed ezt? Meddig áldozod fel a saját életedet? Lásd meg, hogy ahhoz, hogy neki könnyebb legyen, neki kell megtennie a lépéseket! Önmagáról kell a láncokat letépnie. Te már mindent megtettél érte… önmagától senkit nem menthetsz meg. Talán már az ő lelke sem bírja látni ezt, hogy az ő fájdalma további áldozatokat szedett. Engedd el végre! Engedd, hogy azt tegye, ami az ő döntése! Tiszteld a sorsát, és hajolj meg előtte! Fogadd el, hogy ő így éli az életet! Ha mindezt megteszed, neked is újra könnyebb lehet.
Ahhoz, hogy a terhek alól feloldozást nyerj, bele kell szippantanod a szabadság levegőjébe. Saját régi vásott kabátodat tedd végre le, vagy egyszerűen a következő reggel már ne vedd fel! Ne vegyél magadra évszázados terheket! Itt és most dönthetsz a sorsod felett. Választhatod a könnyed, szabad életet. A magadra szedett terheket add vissza a megfelelő helyre! A régi családi mintákat az ősöknek. Tiszteld őket így ezzel, hogy visszaadod mindazt, ami már nem szolgál téged! Az ő sorsukért ők maguk már megszenvedtek.
Lélegezd be a szabadságot, oldozd fel a szívedet! Ez a legtöbb amit megtehetsz!
Végtelen szeretettel:
Dömötör Aletta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése