Halottak napjára

Schrenk Éva

Halottak napi visszaemlékezés

Halottak napján most visszaemlékezünk,
sírokra a temetőben mécseseket teszünk,
szomorúan hangzik fel a gyászoló ének,
sírok köré gyűlünk mi: fiatalok, vének.

Halottak napján menny és föld összeér,
s imára kulcsolódik minden dolgos tenyér.
Ki nem hisz Istenben, most nehéz annak lelke,
a hiányt, a fájdalmat egyedül kell viselje.

Halottak napján csendben lépünk, némán,
szívünk fájdalmasan dobog, szinte bénán.
Egymásra nézve megértjük most egymást;
egyszer te is idekerülsz, embertársam, meglásd.

Jónás Tiborné (Mery Goo)

Emlékezés halottak napján

Az emlékezés
gyertyalángja
pislogja be a szürke
félhomályos házat,
Előtted egy kedves
arc mosolyog
mint régen,
mikor egykor láttad.

Szívedben őrzöd
kedves lényét,
szavai melegségét.
Érzed, hogy itt ül
veled, s fogja kezed,
Mint egykor, mikor
még érinthetett.

Kola Krisztina

Emlékezés

Emlékezni bármikor lehet,
de megemlékezni nehéz.
Szívünk megtelik fájdalommal,
ahogy a múltba visszanéz...

Nem készülhetünk fel arra,
hogy elveszítjük azt,
Ki a legfontosabb számunkra,
szeret s erőt ad.

Igen, fáj visszanézni
elmúlt közös napjaink,
fáj meggyújtani a gyertyát...
mert már nem vagy(tok) itt.

S nekünk így kell folytatnunk
minden kitűzött célunk,
hogy akivel megosztanánk -
már sosem láthatjuk.

A csalódás mindennapos,
sajnos el kell fogadnunk,
de Rátok, ha nem is látunk,
örökké emlékezni fogunk.

Pajor Zsolt

Csendes emlékezés

Álljunk meg egy percre, 
S hajtsunk fejet azoknak, 
Kiket, mély gödrök rejtenek, 
És fagyos hantok takarnak. 
Gyúljon láng mécsesben, 
Szeretetünk éltesse csendben, 
Gyűljön értük könnyünk, 
Rájuk gondolva szemünkben. 
Ne felejtsük őket el soha, 
Emlékezzünk rájuk e napon, 
Ezzel őrizve őket szívünkben, 
Hisz nekik ott helyük vagyon. 
Menjünk hát ma ki hozzájuk, 
Végső csendes nyughelyükre, 
Kegyelettel adózva súgjuk el, 
Drágáim, nyugodjatok békében.

Ágota László

Emlékezés szeretteinkre

Csillagok gyúlnak a messzeségben. 
Hűvösre fordult az éj, rideggé vált minden. 
Párás ködben úszik az alföldi táj, 
Reggelre a dermesztő fagy jéggel fedi már. 

Előkerült a múlt az emlékek képében, 
Szívbemarkolóan elcsendesül minden, 
Megérint az elhunyt ősök szelleme, 
Messze vannak, de itt élnek a lelkemben. 

Leülök a végtelen semmi peremén, 
Nincs tovább, itt vagyok az út végén, 
Szemben velem lepelbe öltözött lények, 
Nincs testük, de csillogó szemmel néznek. 

Eltávoztak már Ők e földi világból, 
Test nélkül élnek Tőlünk nagyon távol. 
Génjeiket hagyták örökül nékünk, 
Így most is itt élnek örökül mivelünk. 

Gyertyát nyújtunk emlékül e napon, 
Virágcsokor díszlik minden egyes síron, 
Néma csendben gondolunk most rájuk, 
Egy rövid ideig a régmúltban járunk.