2018. március 11., vasárnap

Amikor úgy érzed, hogy nincsen semmid, minden a Tiéd!




Vannak dolgok az életben, amik felett nincs hatalmunk. Egyszerűen el kell engednünk és hagyni, hogy az élet tegye a dolgát.
Amikor nem ragaszkodsz a vágyaidhoz, amikor elengeded és hagyod, hogy az úgy áramoljon hozzád, ahogyan annak kell, történik valami. Ilyenkor felszabadulsz és egy olyan állapotba kerülsz, ahol minden valóra válik.
Hiányzott. Borzasztóan. Úgy éreztem, minden nap meghal bennem valami és ha még egy perc is eltelik úgy, hogy nem érinthetem meg, összeomlik körülöttem minden. Igen, én is éreztem és fájdalmas volt. Vártam a hívását, vártam mindent, ami hozzá kapcsolódott. Akár egy pillanatra is, de látni akartam még egyszer, hozzáérni, megcsókolni érezni az illatát és odabújni, hogy átadjam neki a szeretetem, ami megvédi Őt a mindennapjai során.
Ragaszkodtam hozzá, függtem tőle, mert rá építettem önmagam. Az egyensúly megszűnt és ingadozni kezdtem. Meg kellett tapasztalnom a különböző fázisokat, hiszen anélkül nem tudnám mit jelent ez a gondolat, amit az előbb osztottam meg veled.
Tudod, ha mástól teszed függővé a boldogságod, hibát követsz el. Társas lények vagyunk, szükségünk van egy Férfira, de nem szabad, hogy ez határozza meg a mindennapjainkat. Ha kapsz fogadd el, s te is adj, de ne várj arra, hogy majd bekopogtat az ajtódon és magával ragad. Hidd el, nem akkor fog jönni, amikor számítasz rá, hanem majd egyszer, amikor itt lesz az ideje.
Amikor úgy érzed, hogy nincsen semmid, minden a Tiéd! Hogy mire gondolok ?
Ilyenkor nincs mit elveszítened. Nem ragaszkodsz semmihez. Nincsenek elvárásaid másokkal szemben, s nincs benned félelem. Ilyenkor vagy igazán szabad! Hiszel abban, hogy minden úgy a legjobb, ahogy van. Amit kapsz elfogadod és nem fűzöl hozzá reményeket, nem beszélsz be magadnak olyan képeket, amik lehet, hogy nem is léteznek.
Amikor nincsen semmid, mindened megvan.. Tudod, hogy bármi lehetséges és kész vagy befogadni az újat, amit eléd rak az élet. Ebben az állapotban a legjobb létezni, hiszen hiába irányítod Te az életed, mégis úgy érzed, hogy valaki közreműködik a jövődben. Ha kapsz valamit, elfogadod, ha elvesznek valamit, elfogadod.
Nincs görcsölés, nincs függés, csak a jelenben élsz és elhiszed, hogy mindennek így kell történnie.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése