A zsákutca is az út része......

Minden félresikerült kapcsolat az út része, ezért nem létezik olyan, hogy "ez nem a te utad". Az Univerzum csak azt engedi megtapasztalnod, ami a Te részed, és hozzád tartozik. Ideértve a zsákutca végét is, ha addig mentél el.

Addig maradtál benne a kapcsolatban, amíg a lelked tapasztalni akart, vagy valamit jóvátenni. Minden kapcsolat addig tart, ameddig tanít. Ameddig dolgod volt az illetővel, és meneküléssel próbáltál kiszakadni a kapcsolatból, addig valami mindig visszahúzott, ezért fordul elő, hogy nem mindig sikerül elsőre megszüntetni a kapcsolódásokat. A lelked ilyenkor tanulni akar, és nem engedni, hogy ne járd be az utadat. Az is lehet, hogy jelenleg zajlik egy ilyen megoldandó helyzet benned, ahol egy karmikus számla kiegyenlítésére törekszel. Sok előző élet, azokból áthozott történet, elvarratlan szál van már mögötted, amit meg akartál oldani a mostani kapcsolódásod során, vagy akár meg is oldottál. Ha minden ellene szólt, és a környezet sem értette a ragaszkodásodat, sőt, te magad sem, akkor nagyon valószínű, karmikus szerelemről van szó, több közös életetek volt, ahol más-más szerepekben kapcsolódtatok egymáshoz. Valami visszamaradt, valamit nem tudtatok lezárni. Bármi volt, most már békülj meg a múlttal. Bocsáss meg, oldozd fel magadat plusz a másikat is. Szabad vagy és tekintsd őt is szabadnak.



A lelkednek sokszor más a mozgatórugója, mint az egódnak. A kapcsolódásod a tanulópályád, még akkor is, ha az zsákutca, fogadd el, hogy az is az út része. Ami földi valóságban a legfájdalmasabb kapcsolódást jelenti, az a sorskönyvedben előre megírt lehetőség, hogy feloldd a blokkjaidat, amit egy másik síkon fogadtál meg magadnak. A társad a tükröd, a szerelmed a legnagyobb tanítód, megmutatja, hogy melyek azok részeid, amelyek gyógyulásra várnak, milyen karmikus feladataid vannak.



Az utunk egyénileg eltérő, mert különböző gyerekkori tapasztalatokkal, előző életbéli történetekkel, fogadalmakkal rendelkezünk, így a feladataink is mások. Felesleges másokhoz mérni magadat, különféle csomagokkal érkeztünk, a kiindulási alapjaink nem ugyanazok.



Képtelenség nem az utadon járni, más ösvényére nem léphetsz. Mindenki a saját jelenlegi élettapasztalatai és előző inkarnációs ciklusai szerint halad. A szomszédok, a kollégák, a rokonok, a barátok szintén, ahogy a téged körbevevő mindenki más is, nem tudsz az ő cipőjükben járni, csak a sajátodban. Ahogyan ők sem tudnak a te egyéni cipődbe lépni, melyet egyedül Te tapostál ki, te ismered a bélését, az anyagát, a színét. Napról napra, lépcsőről lépcsőre jársz benne, ők pedig a sajátjukban teszik ugyanezt.



Ha rajta vagy egy úton, akkor az nagyon is létezik, és a tiéd, akkor is, ha „az utad nem mindig puha füvön vezet, hanem a hegynek felfelé, éles sziklák közt. Mégis, egyre feljebb és feljebb tör, a nap felé.” (Ruth Wesheimer). A fejlődés csak változással lehetséges, a változás pedig csak fejlődéssel érhető el.



Egyedül a befelé figyelés, a megértés, az elfogadás, az egón való túllépés tágítja a horizontodat. Új felismeréseket, nézőpontot kapsz, melyek nyomán lebomlanak a régi hitrendszereid, és ez a fejlődés maga. Már nem ugyanúgy reagálsz azonos helyzetekre, mint az előtt, ugyanaz a külső esemény már nem tud kibillenteni az egyensúlyból. Amire régen félelemmel vagy dühvel reagáltál, ott ma már magabiztos vagy. Csak addig ismétlődött valami, amíg el nem indultál a belső középpontod felé. Légy tanúja az összes apróbb változásnak, mind-mind folyamat eredménye, és ünnepeld.



Talán nem érted meg teljesen minden találkozásod okát, de akkor is minden az Isteni Rend szerint történt és történik. Ha meg tudod azt látni, hogy a kapcsolatban mi az a seb, ami újra és újra feljön benned, ha hajlandó vagy szembe nézni vele, ha tudatosítod, akkor megismered egy újabb énrészedet, amivel dolgod van, és ami az önismeret útjára vezet. A társunk, a szerelmünk a legnagyobb tanítónk, általa kerülünk igazán közel önmagunkhoz, és a bennünk lévő magasságokhoz, mélységekhez, rajta keresztül látjuk meg a feladatainkat.



Önvád helyett előrevivőbb, ha megérted, hogy az adott időben és helyzetben csakis arra voltál képes, amit megtettél, többre nem. Ugyanígy a párod sem volt képes többre az adott szakaszában. Nagyon egyszerűen hangzik, de törvényszerű, hogy mindig azt tesszük, amire képesek vagyunk. A fejlődést, a változást általában nehéz időszak előzi meg, szükséged volt arra is, okkal történt, hogy szintet léphess. Az iskolában kijártuk az első osztályt, majd a következőket, az életben is ugyanígy különböző lépcsőfokok vannak, ahogy egyre feljebb lépünk a fejlődésben. Egy három éves gyereket sem szidnál le, mert nincs még egy kis iskolás szintjén, ugyanígy tanulj meg önmagaddal is ítélettől mentesen bánni, hiszen mindig csak azt tetted, amire képes voltál. Legközelebb másként döntesz, mert már többet értesz, többet tudsz, mint az előtt. Ideje megbocsátanod és szeretettel tekintened önmagadra.



Nem kötelező bejárnod a mélységeket, semmilyen sorsszerű hatalom nem írja ezt elő, irányt válthatsz, amikor arra készen állsz. Akkor állsz készen, amikor eljött az ideje, amikor a benned lévő mély rétegekben is eldőlt, hogy megengeded most már a változást. A szerelem akarattal nem váltható ki, ugyanígy az elengedés sem. Csak megtörténik, végbemegy. Egy bizonyos szinten már nincs jó és rossz, hanem csak tapasztalás van. Nem létezik olyan, hogy nem a te utad, mert minden érted történik. 





Gergely Krisztina