2018. október 20., szombat

Ne szennyezd be magad bosszúval.a karma mindent kiegyenlít...



Sokan szeretnénk revansot venni, amikor valaki átgázol rajtunk vagy méltatlanul bánik velünk. Az igazság az, hogy aki erről komolyan elgondolkodik és még meg is teszi, az nincs magasabb tudatossági szinten attól, akit jogosan vagy jogtalanul büntetni akar. A bosszú, egy alacsony szintű energia, ahogy az ítélkezés is. Senkinek sincs igazán joga Istent játszani. Mindig mindennek megvan az ideje az életben, ahogyan az ok okozati összefüggése is. Amit kapsz, amit tapasztalsz, azért te vagy a felelős, te indítottad útjára a megvalósulását és valamiért szükséges tapasztalat volt számodra. Felesleges mutogatni és még nagyobb butaság ezért mélyebbre süllyedni.

Vigyázz mit teszel vagy mondasz, mert visszaszáll rád. Ha mi emberek picit tudatosabbak lennénk, akkor már a gondolatainkat is nagyon gondosan megválogatnánk. Hiszen elég egyetlen gondolat, ami megjelenik a fejedben, azt máris útnak engedted az anyagba és idővel valamilyen formában meg fog jelenni.Nincs olyan energia, amit, ha útjára bocsátasz, csak úgy lenne céltalanul az éterben majd egyszer csak felszívódik. Mindig minden energia betölti a szerepét, felveszi a formáját arra, amire teremtve lett. Lehet, hogy akkor már erre nem is emlékszel majd, amikor visszatalál hozzád, de akkor is te voltál a forrása, mert nélküled egyszerűen nem is lehetne létjogosultsága az életedben. Semmi sem érkezhet meg hozzád, amivel nem vagy affinis, vagyis azonos, amire nem rezonálsz, az egyszerűen elkerül téged, meg sem jelenik a világodban.

Így van ez a vágyaiddal is amit nem érsz el. Azért nem éred el, mert nem azon az energia szinten vagy, nem vagy vele igazságban, önazonosságban, nem hiszed el, hogy megérdemled, tiéd lehet. Hiányban vagy, csak sóvárogsz, de közben negatív szinten tartod magad, ezzel szemben a vágyad, sokkal magasabban van. Ezért van, hogy valami csak később jelenik meg az életünkben, mert akkor vagyunk ott, vele elérhető rezgés szintben.

Amikor karmáról beszélünk és a jólétről, akkor fontos, hogy tiszta maradjon a kezed, tiszták legyenek a szándékaid. Neked nem kell senkit megbüntetni, ahogyan a karma sem ezt teszi, csupán aszerint cselekszik, ahogyan mi viselkedünk. A karma nem címkéz, mi jó vagy rossz, ez egy téves hiedelem, ahogyan az is, hogy a karmát csak az éri utol, aki rosszat tett. Ellenkezőleg, a karmát jobban megértve, vonzásnak is nevezhetnénk, a kiegyensúlyozásról szól. A hasonló, a hasonlót vonzza elve alapján, rezgés szinten működik az életünkben. Amit teszel, amit árasztasz magadból, az vissza fog áradni hozzád is. Ha jó dolgokat teszel, akkor hozzád is jó dolgok érkeznek vissza. Ha rossz dolgokat cselekszel, áramoltatsz, akkor az fog vissza köszönni a saját életedben is. Mindez nem attól függ, hogy az adott dolgot jónak vagy rossznak címkézzük, egyszerűen minden, amit kiáramoltatsz, az a kiegyenlítődés törvénye miatt hozzád is meg fog érkezni. Előbb-utóbb.

A bölcs emberek tudják, hogy felesleges harcolni a világgal és nem is azért vannak itt, hogy bírót játszanak. Ha kapunk valamit az élettől, más emberektől, akkor azt azért kaptuk, hogy megragadjuk a fejlődés, a növekedés lehetőségét. A tudatos ember okul belőle és azt nézi, hogy mivel lett több vagy mivel lehet több, ha jól megtanulja a kapott leckét. Az öntudatlan ember pedig fröcsög, köpköd, hibáztat és mutogat. Dühös és az önsajnálatában lubickol még. Nem halad, sőt, még többet fog kapni abból a kellemetlen tapasztalatból, sérelemből, amiről panaszkodott és nem érti miért. Majd még többet panaszkodik és haragszik a világra. Egy részt azért kapja, mert a karma körbeér, a fájdalmának, sértettségének, dühének ad még mindig teret, figyelmet, energiát, vagyis ezt árasztja, ezt hangoztatja állandóan. Más részt azért, mert nem volt hajlandó segíteni önmagán és okulni, fejlődni a helyzetből, amit nem véletlenül kapott. Addig biztos szembe találja magát ugyanazzal a problémával, amíg nem érti meg, amit meg kell. Amíg a keserűség és mások hibáztatása helyet, felelősséget nem vállal az életéért.

Felesleges a bosszú, akkor is ha senki nem tudja meg, az univerzum mindig mindent feljegyez. Minden lépésedet, gondolatodat, érzésedet. Olyan, mintha lenne egy titkárnőd, aki a nap minden pillanatában gépelné mi történik veled. Mit áramoltatsz ki, hogyan hatsz a világra és e szerint küld vissza hozzád mindent. Nincs szelektáció, azt kapod, amit adtál. Ha bosszút akarsz állni, valójában magadnak ártasz vele. Ha elégedetlenséget szórsz ki, dühöt vagy valami rossz dolgot teszel mással, mert szerinted megérdemli, akkor neked is ezekből lesz még több az életedben. A Karma azt mondja: Lám, úgy tűnik te ezeket szeretnéd, erre van szükséged, mert állandóan erről beszélsz, ennek adsz teret, figyelmet, nincs gond! Küldünk még neked!

Goerge Herbert, angol költő mondta jól – “A legjobb bosszú, ha szépen élsz“. Azzal szemben, aki megbántott vagy rosszul bánt veled, a legnagyobb bosszú az lesz, ha te hű maradsz önmagadhoz és sikeresen, boldogan élsz. Akkor biztos szálka leszel a szemében, a többit pedig, ahogyan mondani szokás, a karma majd intézi.

(forrás:Virág Klaudia)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése