Megfigyeltem, hogy az emberek saját maguk állnak leginkább gyógyulásának útjában azzal, hogy azonosulnak a testi tünetekkel. Amikor pl. azt mondja valaki, hogy "van egy cisztám" vagy "van egy gyomorfekélyem". Ezzel máris elismeri, hogy az övé, az Ő része, hozzá tartozik. Rögtön azonosul vele.
Szerintem sokkal gyorsabban lesz tünetmentes, ha nem azt mondja, hogy az övé, hanem egyszerűen elfogadja, hogy megjelent a testében egy tünet, ami felhívja a figyelmét néhány helytelen gondolatra vagy élethelyzetre. Mennyivel másképpen hangzik, ha azt mondja, hogy van egy ciszta a testemben. Nem az enyém, csak ideiglenesen megjelent a tünet.
Csendesedjünk el, próbáljunk ráhangolódni az adott területre, és kérdezzük meg, miért borult meg az egyensúly. Milyen érzelem, amit nem éltünk meg, amit elástunk magunkban, és most utat tört magának? Mely érzelmünk az, ami gyógyításért kiált?
Guzsik-Mohácsi Viktória
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése