2020. május 28., csütörtök

Küldetés



KÜLDETÉS
Az angyal este érkezett. Fontos küldetése volt : másnap délig egy tiszta embert kellett találnia, különben a város, és a benne lakók felett a Sátán veszi át a hatalmat. Így szólt az Úrral kötött egyezség.
Az angyal először egy öregember testét öltötte magára, és úgy járta a város utcáit. Négyszer rabolták ki egyetlen óra leforgása alatt, utoljára le is ütötték, és alaposan összeverték. Ekkor úgy döntött, hogy anyagtalanul folytatja tovább a kutatást.
Átlebegett a város felett. Látta, ahogy egy piszkos sikátorban néhány dollárért elvágják egy férfi nyakát, látta ,ahogy a parkban három suhanc megerőszakol egy fiatal lányt, látta, ahogy a pályaudvaron a koldusok összeverekednek egy-egy melegebb zugért.
Benézett a lakásokba is. Részeges apák, gyermekeiket verő anyák, veszekedő szeretők. Betörők, rablók, gyilkosok. Erőszak.
Másnap az iskolákat járta végig. Mindenhol ugyanaz a kép fogadta : a nagyobbak megverték a kisebbeket, az erősek a gyengéket. Az órákon nem figyeltek, megdobálták a tanárokat. Néhány teremben rend és fegyelem uralkodott ugyan, de az angyal látta a félelmet a gyerekek szívében.
Újra alakot öltött. Gondterhelten rótta az utcákat, tereket. Rohamosan fogyott az idő : már csak alig egy órája maradt.
Ekkor figyelt fel a párra. Egy padon ültek, a lány a fiú ölében, egymást átkarolva. Hallgattak csak, miközben mélyen egymás szemébe néztek. Az angyal látta tekintetüket, és mindent értett.
Lassan felálltak. Hosszú, szenvedélyes csók, aztán elváltak egymástól. Az angyal a fiú után eredt. Az egy közeli sörözőbe ment, ahol már várták a barátai.
- Na, hogy ment ? - kérdezték.
- Simán. - válaszolta a fiú - Ostoba liba, mindent bevesz.
Az angyal elkomorodott. Visszarohant a térre. Még látta, ahogy a lány épp egy csillogó-villogó luxusautóba száll be, melynek vezetőjével, egy középkorú, őszes hajú férfival egyből vad csókolózásba kezd.
Ebben a pillanatban megkondultak a tér melletti kis templom harangjai. Az angyal felpillantott az órára : dél volt ...
- ... hát így történt, Uram. - fejezte be beszámolóját az angyal, majd a Sátán felé fordult - Így hát te nyertél. Tiéd a város, és benne az emberek mind.
- Nem . - válaszolta a Sátán - Te lent jártál köztük, mindent láttál, és mégsem érted ? Ők már az enyémek rég ...... 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése