Sokan úgy vélik, hogy a problémáink a szüleinktől erednek. Ha ugyanis ők jobbak lettek volna, akkor nekünk is jobb lenne. Különös egy elképzelés ez, hiszen minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán. A javunkra válnak a szüleink hibái és mindaz, amit gyermekkorunkban talán csak nagy nehézségek árán voltunk képesek elviselni. Ezek a terhek adnak lehetőséget a fejlődésre, hogy erőt merítsünk a valódi életre" – írja Bert Hellinger.
A szülő és a gyermek kapcsolata nem egyenrangú kapcsolat. Az életadás a szülőt Naggyá, a gyermeket Kicsivé teszi. Saját szüleink vagyunk: belőlük vagyunk és egy kicsit több. El kell őket fogadni szüleinknek, meg kell adni nekik a tiszteletet. Önmagát nem fogadja el az, aki őket nem fogadja el. Tisztelni egyszerűen azért kell őket, mert az Életet – az ő lehetőségeik szerint – megadták. A tisztelet nem függhet attól, hogyan viselkedtek velünk, nem függhet tehetségüktől, erkölcsi magatartásuktól, semmitől. Nem kell, hogy nekünk megfelelően legyenek tiszteletreméltóak. Nem ítélhetjük meg őket. Az ő tiszteletük az Élet tisztelete ezen keresztül pedig a saját magunk, a saját életünk tisztelete. Ennek a tiszteletnek része a bennünk lévő női és férfi részünk elfogadása, mint a szabad sorsválasztás egyik fontos lépése. Ajándékként kellene elfogadni tőlük az Életet. Mert ezzel a legnagyobbat adták nekünk. És ajándékként kellene elfogadni azt a szabadságot, hogy túl szabad nőnünk az őseink életét meghatározó kereteken, tovább fejlődhetünk. Aki a szüleivel való kötődést tagadja, még jobban kötésben marad. „Szociális szüleink” a kiegészítők, a vér szerintiek (pontosabban fogalmazva az energetikaiak) a forrás, az alapanyag. Minden gyerek szereti a szüleit és lelkében hű marad hozzájuk. A szülő feladata adni, a gyereknek elfogadni kell. A szülőnek feltételek nélkül kell ezt tennie, a gyereknek is el kell fogadnia minden esetben, amit kap. A probléma ezek megszegéséből szokott adódni.
A deviáns viselkedéssel a gyerek azt fejezi ki, ami megoldatlan vagy nincs rendben a családban. Az egész család számára jelentősége van ennek. Hellinger álláspontja: elismerni azt, ami van. Ez egyben a megoldás, vagy oldódást jelent. A gyerekek hűek szüleikhez, ezért vállalják a hasonló sorsot és boldogtalanságot. Nem mernek teljesebb, boldogabb életet élni, mert azzal elárulják a szüleiket. A szülőség az egyik sík, ezt el kell ismerni, a viselkedés egy egészen másik sík, ezt nem kell elismerni.
A gyerekek sokszor átveszik a szüleik terheit, ezáltal elfelejtenek kicsik lenni. Ezeket a terheket vissza lehet adni. Senki nem cipelheti más terhét, nem vállalhatja fel a sorsát. Mindenki a saját sorsáért felelős. Azzal nem tud segíteni a másikon, ha átvállalja a terhét. Az állításban sokszor tapasztalható, hogy annyira féltjük a szüleinket, hogy nem akarjuk visszaadni a hozzájuk tartozó terheket még felnőttként sem. Félünk, hogy nem tudnak vele megbirkózni. Ez legtöbbször nem így van. De ha mégis, az akkor sem a mi felelősségünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése