Az élet értelme

Időnként meg kell nyugodni, hagyni az élet áramlatának, hogy megmutassa az utat.

Időnként meg kell állnod és ránézned életedre, meglátni magad másokban.

Időnként be kell vonódnod életedbe -minden létérzéssel-, nem maradhatsz távol szemlélni többiek játékát...

Időnként magával kell ragadjon egy érzés, egy illat és el kell veszned benne.

Időnként szét kell esni darabjainkra, hogy felépülhessen valami új, valami más.

Időnként szükséged van a nagy nyüzsgésre, hogy érezd élsz, s mennyi mindennel kínál az élet.

Időnként azonban meg kell állnod és látnod mit termett a nyüzsgés, mi minden vált hasznodra, vagy mit vett el tőled.

Időnként összegezned kell!

Időnként szükség van eget rengető mélységre és magasságokra. Meg fogod érteni -utóbb-, mi mindent tanít vele az élet.

Van, hogy a végleteit éled meg dolgoknak és az ítéleted elveszik, mert a kondicionáltság tükrében érteni kezded a miérteket.

Időnként ámulatba kell esned az apróságokon is, hogy értékelni tudd a nagy dolgokat.

Időnként fájni kell és vérezni, mert senkit sem kerülnek el sérelmek, harcok.

Időnként nem érted mit akar az élet, a sorsod. Időnként nem értesz senkit és semmit. Még magadat sem.

Idő kell...semmi más.... Hogy kivé lettél a rád ható és téged érő energiáktól, az nem mindig tiszta. Pedig az "ember a tapasztalásainak az összessége."-mondotta Konfuciusz.

Ne akarj szabadulni, hibának látni semmit, mert ettől egyedi a léted!

Az a sok apró seb, az, hogy milyen vagy, mi minden ért, az mind te vagy, attól kerek földi léted.

Egy élet alatt megoldani, egy életet áldozni kijavítani éppen annyira hiábavaló, mint amennyire szomorú látni a sodródókat, akik semmit sem fognak fel. De ne sajnáld! Semmit és senkit se! Isten tudja kinek mi jut, s mihez kezd vele...Isten az élet nagy törvényszerűségeivel...

Időnként halj meg magadért, néha kicsit másokért is... Valójában csak egy részed lesz oda, ami nem bebetonozott.

Időnként hagyd meghalni a másokat, és beleveszni mélységeikbe, mert nem lehetsz senki megváltója, csak -fájdalmas- szemlélője.

Időnként vele halsz azzal, ami másokat temet. Időnként a fájdalom a legnagyobb tanítód.

Időnként meg kell látni a fényt és felemelni másokat.

Nem mindig egyértelmű, minek van épp ideje.

Azonban az életet élni úgy érdemes, hogy mélységes elfogadás van benned és az élettel szemben.

A lélekben nem kél semmi olyan, amire ne lenne szüksége! A lélek tudja mikor van ideje jönni és menni...

Ki kontrollálhatná azt, ha nem a tiéd az életed, sem a másokéval nem rendelkezel?.

Ki mondhatná meg mi a helyes és helytelen, ha nem tudjuk mi miért lett olyanná, amilyenné?.

Ki lehetne annyira azonos lélegzetvételével, hogy bizonyos legyen annak örökkévalóságában?

Időnként nem érti senki, s nem tudod elmondani sem, mi van lelkedben.

Időnként pofonok érnek, mert az ember jelleme a válságokban mutatkozik meg.

Nem te vagy a központi figura és nem mások. Te csak játszod amit és éled amivel dolgod van.

Az élet szentségét csak az érti, aki meghagyja a dolgokat úgy ahogy, aki annak látja ami: Végtelen körforgás minden áldásával és hiányosságaival...

Forrás:Internet