Gondoltad?

Gondoltunk már arra, hogy az életünkben felbukkanó akadálynak nem kizárólagos célja, hogy padlóra küldjön, meggátoljon, hanem épphogy előre segít?

Hogy amikor a sors fenéken billent, valójában a lendületet adja meg a helyes irányba való továbblépéshez?

Tudatában vagyunk annak, hogy ami bennünk a legértékesebb, az korlátok között érlelődött? Hogy ahol a legtöbb nehézséget tapasztaltuk, ahol a legtöbb pofont kaptuk, abban fejlődtünk a legtöbbet? Hogy amitől a legmesszebbre menekülnénk, épp az a Megoldás kulcsa? Hogy a magasztos céljaink eléréséhez mi magunk kell éretté váljunk? És ha még mindig túl távolinak, elérhetetlennek tűnik, az nem azt jelenti, hogy még nagyobb erővel kell nekirontanunk, hanem hogy nekünk magunknak szükséges még változnunk?

Amihez ugyanis nem nőttünk fel, az nem találhat ránk.

Minden fal, minden korlát egy állomás, amelyen túl egy magasabb minőség vár bennünket.

Ez az a fal, amelyet sohasem áttörni kell, hanem meghaladni. Valamit meghaladni pedig azt jelenti, hogy Most változtatni kell valamin. És ez a valami legtöbbször Bent van.

Minél nagyobb kihívással találjuk szembe magunkat, annál nagyobb erő rejlik bennünk. Mert amire meghívót kaptunk, arra készen állunk.

Azért vannak a vágyaink, álmaink, céljaink, mert elérésükhöz fejlődnünk kell. Az isteni cél ugyanis nem az emberi céljaink elérése, hanem a közben történő nemesedés.

Amit korlátnak, nehézségnek élünk meg, az sokszor épp az álmaink megvalósulásának a leglényegesebb része.

Azt jelenti, az Univerzum működésbe lépett.

Azt jelenti, a sors érlel bennünket…valami nagyobbra…valami magasztosabbra. És vannak tapasztalatok, melyeket egyszerűen nem lehet megspórolni.

És igen, Isten néha mégis jobban tudja…