A kincsesláda
Jókedvű angyalka ül az út szélén, egy kincsesláda tetején.
Nagy vidámságában szórja a ládafiát szerteszét. Jól megnézi mindet, hogy igazi kincs legyen ám, ne valami ócska hamisítvány.
Jönnek-mennek az emberek, a legtöbbjük lehajtott fejjel.
Annyira gondterheltek, hogy észre sem veszik a lábuk előtt heverő kincseket.
Vannak olyanok, akik meglátják, hogy valami fénylik ott, valami más.
Felveszik, megnézik, örülnek neki és szaladnak is tova.
Az angyalkát ez igencsak szórakoztatja, így csak szórja tovább a kincset, csak szórja.
Hagy örüljenek az emberek!
Egyre többen vannak, akik már nem mennek tovább lehorgasztott fejjel.
Egyszer csak, arra jön egy ember.
Ámulva néz, dörzsöli a szemét.
- Mit csinálsz te angyal? Ha így haladsz, elfogynak a kincseid és végül neked nem marad! - mondja őszinte aggodalommal.
- Ugyan már! - nevet nagyot az angyal. Ez egy csoda láda. Akkora csoda, hogy minél több kincset veszek ki belőle, annál több lesz benne! - S mutatván, hogy minden szó igaz, nagyot markol a kincsből, s mire szétszórja, már újra tele van a láda.
Ámul az ember, mert ilyet még nem látott.
Az mégse járja, hogy a kincs nem fogy.
Homlokát ráncolja, értetlenkedik, de akárhogy gondolkodik, a megoldást nem találja.
- Te angyal! Aztán honnan van neked ez a láda? Elkélne nálunk is egy ilyen a családban. Annyi kiadás van, mindig jön a számla, nem lenne gondunk, mi légyen másnap vacsorára.
- Tudod ember - feleli az angyal bölcsen mosolyogva - hasonló csodás láda bizony mondom sok van! Csak mind el van rejtve, hogy mikor eljön az ideje, a gazdája meglelje.
- Na jól van - kissé türelmetlen már az ember - aztán hol van elrejtve az a sok kincsesláda? Mert én sokfelé jártam a világban, de bizony mondom, nem találtam.
- Nem kell ahhoz sehova sem menni! - feleli nevetve az angyal - lejárhatod érte térdig a lábad, de úgy bizony sosem találod! Amint látod, én is itt ücsörgök, mást sem csinálok, csak naphosszat örülök.
Az ember hümmög, fejét rázza:
- Hát akkor hol keressem? Mit csináljak, hogy megleljem? Már annyit mentem, hogy majd belegebedtem! Hol lehet a láda, ahol még eddig nem kerestem?
- Kedves ember! Ne keresd a kincseidet, mert amíg keresed, nem veszed észre, hogy a csodáid mind-mind ott vannak benned. Minden emberben végtelen csoda rejtőzik, csak a nagy keresgélésben a legnagyobb kincset észre nem veszik.
Az ember azt gondolja, hogy ez az angyal vagy nem normális, vagy direkt átveri.
De ahogy a kincsesládára a szemét rászegezi, mégiscsak úgy érzi, hogy amit az angyal mond neki, abban azért lehet valami.
Így hát tovább kérdezi:
- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Azt mondod, kincs van bennem. De hol? Mert akárhogy nézem, én bizony nem látom - s végigmutat magán, s a gúnyáján, lássa csak az angyal, hogy milyen a látvány. Itt nem lehet kincs - értetlenkedik.
- Azért, mert a szemeddel nem látod, még ott van - feleli az angyal. El van rejtve - mint ahogy már mondtam. Hívni kell, aztán szót fogad. De csak neked, mert csakis a tied. Te vagy a gazda, aki a saját csodáját uralhatja.
Az ember a homlokát ráncolja, hiszi is, meg nem is, de a dolog igencsak foglalkoztatja. Emigyen folytatja:
- És mit kell mondani annak a csodának? Figyelj ide csoda! Én vagyok a gazda! Ide a jussomat! - s mindezt nagy karmozdulatokkal alátámasztja.
- Hmmm...erre nem hiszem, hogy szót fogad - mosolyog az angyal. Annál makacsabb fajta. Örülni kell neki, édesgetni, hogy magát megmutassa.
Az ember igencsak meglepődik.
- Örülni?! Nincs nekem minek örülni! Hacsak annak nem, hogy néha van miből a számlát befizetni. - s az ajkát nyomatékul lefelé biggyeszti. Akkor nekem nem lesz csodám soha! - s láthatólag már-már feladja.
De angyalunk szerencsére türelmes fajta, s miközben a kincseit szórja, csendesen folytatja:
- Te ember, te sosem örültél még egy pillanatra sem? - kérdően néz az angyal, s szétszór az aranyból újabb két marokkal.
Csillognak-villognak, mintha valakinek az lenne a dolga, hogy ezeket egész álló nap fényesre suvickolja.
- Hát, most hogy megemlíted, tudok pár dolgot, aminek nagyon örültem - mosolyog az ember. De az már régen volt, alig emlékszem. - legyint, s újra felvette a gondterhelt arcot, az előbbi halvány mosoly gyorsan feladta a harcot.
- Nana! - szól az angyal, s felfelé mutat az ujjával. - Nézzük csak meg jobban, koncentrálj arra, aminek örültél eddig a legjobban.
Az ember arcán széles mosoly nevet, az angyal csak figyel, ebből ma még csoda lesz!
- Na, hogy megy? - kérdi kisvártatva, miközben a kincseket szórja.
- Hát, elég furcsa. Régen örültem - mondja az ember. - Azt hittem, már teljesen elfelejtettem.
- Azt nem lehet - nevet az angyal. Az öröm érzése mindig ott van benned. Ez a te legnagyobb kincsed. Ha rá figyelsz, felerősíted, ezzel az érzéssel lesz tele az életed. Meglátod, csodák történnek veled. Ha a gondjaidon rágódsz, gondjaid lesznek. Eldöntheted, melyik kell neked. Az lesz.
Az ember elgondolkodik:
- Attól, hogy örülök, bármi is jobb lesz?
- Ezt csak akkor tudod meg, ha megteszed. Ha a kincsesláda teteje súlyokkal van leterhelve, nem látszik, mi van benne elrejtve. De ha az öröm érzése a láda tetejét felnyitja, máris megmutatkozik a csoda.
Az ember ezt már megértette.
- Amikor a gondokra figyelek, láda csukva van. Ha örülök, a láda kinyílik. Ez világos. Annyira örült a hírnek, hogy gyorsan megköszönte az angyalnak és tovalibbent.
Az angyal utána intett, s azt látta, hogy a vidám embert a többi megállítja.
Kérdik tőle, minek örül ennyire? Mitől van ilyen fene nagy jókedve?
Az meg elmesélte, hogy minden embernek van egy kincsesládája, melyben el van rejtve a saját csodája. Ettől a hírtől a többiek is jókedvűek lettek, s most már együtt örülhetnek.
Nyílnak a kincsesládák sorban, persze csak annak, aki ezt az utat választja.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Nem kell sokat menni a csodák világába.
Nagy vidámságában szórja a ládafiát szerteszét. Jól megnézi mindet, hogy igazi kincs legyen ám, ne valami ócska hamisítvány.
Jönnek-mennek az emberek, a legtöbbjük lehajtott fejjel.
Annyira gondterheltek, hogy észre sem veszik a lábuk előtt heverő kincseket.
Vannak olyanok, akik meglátják, hogy valami fénylik ott, valami más.
Felveszik, megnézik, örülnek neki és szaladnak is tova.
Az angyalkát ez igencsak szórakoztatja, így csak szórja tovább a kincset, csak szórja.
Hagy örüljenek az emberek!
Egyre többen vannak, akik már nem mennek tovább lehorgasztott fejjel.
Egyszer csak, arra jön egy ember.
Ámulva néz, dörzsöli a szemét.
- Mit csinálsz te angyal? Ha így haladsz, elfogynak a kincseid és végül neked nem marad! - mondja őszinte aggodalommal.
- Ugyan már! - nevet nagyot az angyal. Ez egy csoda láda. Akkora csoda, hogy minél több kincset veszek ki belőle, annál több lesz benne! - S mutatván, hogy minden szó igaz, nagyot markol a kincsből, s mire szétszórja, már újra tele van a láda.
Ámul az ember, mert ilyet még nem látott.
Az mégse járja, hogy a kincs nem fogy.
Homlokát ráncolja, értetlenkedik, de akárhogy gondolkodik, a megoldást nem találja.
- Te angyal! Aztán honnan van neked ez a láda? Elkélne nálunk is egy ilyen a családban. Annyi kiadás van, mindig jön a számla, nem lenne gondunk, mi légyen másnap vacsorára.
- Tudod ember - feleli az angyal bölcsen mosolyogva - hasonló csodás láda bizony mondom sok van! Csak mind el van rejtve, hogy mikor eljön az ideje, a gazdája meglelje.
- Na jól van - kissé türelmetlen már az ember - aztán hol van elrejtve az a sok kincsesláda? Mert én sokfelé jártam a világban, de bizony mondom, nem találtam.
- Nem kell ahhoz sehova sem menni! - feleli nevetve az angyal - lejárhatod érte térdig a lábad, de úgy bizony sosem találod! Amint látod, én is itt ücsörgök, mást sem csinálok, csak naphosszat örülök.
Az ember hümmög, fejét rázza:
- Hát akkor hol keressem? Mit csináljak, hogy megleljem? Már annyit mentem, hogy majd belegebedtem! Hol lehet a láda, ahol még eddig nem kerestem?
- Kedves ember! Ne keresd a kincseidet, mert amíg keresed, nem veszed észre, hogy a csodáid mind-mind ott vannak benned. Minden emberben végtelen csoda rejtőzik, csak a nagy keresgélésben a legnagyobb kincset észre nem veszik.
Az ember azt gondolja, hogy ez az angyal vagy nem normális, vagy direkt átveri.
De ahogy a kincsesládára a szemét rászegezi, mégiscsak úgy érzi, hogy amit az angyal mond neki, abban azért lehet valami.
Így hát tovább kérdezi:
- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Azt mondod, kincs van bennem. De hol? Mert akárhogy nézem, én bizony nem látom - s végigmutat magán, s a gúnyáján, lássa csak az angyal, hogy milyen a látvány. Itt nem lehet kincs - értetlenkedik.
- Azért, mert a szemeddel nem látod, még ott van - feleli az angyal. El van rejtve - mint ahogy már mondtam. Hívni kell, aztán szót fogad. De csak neked, mert csakis a tied. Te vagy a gazda, aki a saját csodáját uralhatja.
Az ember a homlokát ráncolja, hiszi is, meg nem is, de a dolog igencsak foglalkoztatja. Emigyen folytatja:
- És mit kell mondani annak a csodának? Figyelj ide csoda! Én vagyok a gazda! Ide a jussomat! - s mindezt nagy karmozdulatokkal alátámasztja.
- Hmmm...erre nem hiszem, hogy szót fogad - mosolyog az angyal. Annál makacsabb fajta. Örülni kell neki, édesgetni, hogy magát megmutassa.
Az ember igencsak meglepődik.
- Örülni?! Nincs nekem minek örülni! Hacsak annak nem, hogy néha van miből a számlát befizetni. - s az ajkát nyomatékul lefelé biggyeszti. Akkor nekem nem lesz csodám soha! - s láthatólag már-már feladja.
De angyalunk szerencsére türelmes fajta, s miközben a kincseit szórja, csendesen folytatja:
- Te ember, te sosem örültél még egy pillanatra sem? - kérdően néz az angyal, s szétszór az aranyból újabb két marokkal.
Csillognak-villognak, mintha valakinek az lenne a dolga, hogy ezeket egész álló nap fényesre suvickolja.
- Hát, most hogy megemlíted, tudok pár dolgot, aminek nagyon örültem - mosolyog az ember. De az már régen volt, alig emlékszem. - legyint, s újra felvette a gondterhelt arcot, az előbbi halvány mosoly gyorsan feladta a harcot.
- Nana! - szól az angyal, s felfelé mutat az ujjával. - Nézzük csak meg jobban, koncentrálj arra, aminek örültél eddig a legjobban.
Az ember arcán széles mosoly nevet, az angyal csak figyel, ebből ma még csoda lesz!
- Na, hogy megy? - kérdi kisvártatva, miközben a kincseket szórja.
- Hát, elég furcsa. Régen örültem - mondja az ember. - Azt hittem, már teljesen elfelejtettem.
- Azt nem lehet - nevet az angyal. Az öröm érzése mindig ott van benned. Ez a te legnagyobb kincsed. Ha rá figyelsz, felerősíted, ezzel az érzéssel lesz tele az életed. Meglátod, csodák történnek veled. Ha a gondjaidon rágódsz, gondjaid lesznek. Eldöntheted, melyik kell neked. Az lesz.
Az ember elgondolkodik:
- Attól, hogy örülök, bármi is jobb lesz?
- Ezt csak akkor tudod meg, ha megteszed. Ha a kincsesláda teteje súlyokkal van leterhelve, nem látszik, mi van benne elrejtve. De ha az öröm érzése a láda tetejét felnyitja, máris megmutatkozik a csoda.
Az ember ezt már megértette.
- Amikor a gondokra figyelek, láda csukva van. Ha örülök, a láda kinyílik. Ez világos. Annyira örült a hírnek, hogy gyorsan megköszönte az angyalnak és tovalibbent.
Az angyal utána intett, s azt látta, hogy a vidám embert a többi megállítja.
Kérdik tőle, minek örül ennyire? Mitől van ilyen fene nagy jókedve?
Az meg elmesélte, hogy minden embernek van egy kincsesládája, melyben el van rejtve a saját csodája. Ettől a hírtől a többiek is jókedvűek lettek, s most már együtt örülhetnek.
Nyílnak a kincsesládák sorban, persze csak annak, aki ezt az utat választja.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Nem kell sokat menni a csodák világába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése