El nem küldött levelek

A fel nem adott levelek

Szép nyári délelőtt volt, a férfi odalépett a fagylaltárushoz és kért három gombóc vaniliát, majd lassú léptekkel egy öreg fa alatti hűvösben megbúvó padra telepedett.
Belenyalt a fagylaltba. Nem szerette a vaniliát. Ő nem, Ő szerette.
Az öreg templom órájára nézett, min percek múlva 10 óra lett volna.
Az első találkozás helye és időpontja. Sóhajtott, és szokott mozdulattal elővett egy levelet. Egy levelet mit ő írt, Neki. De sosem adta fel. Aztán szép lassan, de hangosan elkezdte felolvasni a levelet. Tette ezt már majdnem egy éve. Minden nap.

" Eszter!
Tudtam. Végig tudtam. Tudtam, hogy beteg lettél, mert megtaláltam a kórházi papírokat. Vártam. Vártam arra, hogy elmond. Elmond nekem. Nem tetted, nem esett jól, és láttam a játszott szerep mögött a félelmet és a lemondást.
Tudtam, hogy ezért szakítottál velem. Nem volt külföldi munka, csak a kemó. Az orvosod, a barátom unokatestvére, ki állásával játszva elmondta, hogy mi van veled. Tudtam, hogy nehéz helyzetbe kerültél anyagilag. Én voltam, aki az alapítványnak szólt, én voltam, aki a háttérből segített. Figyeltem és vigyáztam rád. Nem sok esélyt adtak Neked, de nekem nem adtál semmilyen esélyt. Esélyt, hogy döntsek arról, hogy veled akarom-e végigcsinálni. Tudom, meggyógyultál. Tudom, állásod lett. Én voltam. Esélyt adnék neked, egy utolsót. Mától mindennap elmegyek az első randink helyére, 10 órától egy órát várok rád. Ha akarsz értem és velem is küzdhetnél. Javítsd ki azt, amit elrontottál...
Szeretlek: Péter"
Aztán lassan összehajtogatta a levelet, sóhajtott, és meredten bámult maga mellé a padra. Aztán egy hang szólalt meg a háta mögött:
"Péter!
Tudom, hogy hibát követtem el azzal, hogy nem mondtam el neked. Hibát, hogy helyetted döntöttem, hibát, hogy pont azzal nem osztottam meg ami fáj, aki igazán szeretett. Beteg voltam, bajba kerültem, de egy angyal vigyázott rám. Mindig a megfelelő időben jött a segítség, megmagyarázhatatlanul. Most már tudom, Te voltál, Te vigyáztál rám. Az új főnököm telefonbeszélgetését Veled véletlenül végighallgattam. Kerestelek, elköltöztél. Számod már más. Hiányzol, végig hiányoztál, hülye voltam. Azt hittem téged mentelek meg a fájdalomtól, de nagyobbat kaptál így. Kérlek bocsáss meg. Feladnám ezt a levelet, de nem tudom hova.
Szeretlek. Mindig szerettelek.
Esztered"
A férfi rezzentelenül hallgatta meg a másik levelet, majd kezével intett. Maga mellé. Valakinek ott a helye, eddig is ott volt, most is. Ezután is. A nő szó nélkül leült a férfi mellé, hozzábújt és vállára hajtotta fejét. Csendben ültek, a csendben pedig minden pillanatban eltűnt mindegyik olyan nap, mit egymás nélkül éltek le. A csend most gyógyította azt, mit az el nem hangzott szavak tettek tönkre. Aztán, jó idő múlva a férfi megölelte a nőt, és így szólt.
- Együnk egy fagylaltot... Csak ne vaníliát, soha többé...

Suttogó Gabriel