Bocsáss meg!

Mindenkit érnek sérelmek, ez ellen nem tudunk mit tenni. Viszont egy valamit tehetünk… megbocsáthatunk.

Megbocsáthatunk családtagjainknak, barátainknak, vagy egy ismeretlennek; megbocsáthatunk a hatásoknak, melyek nem építő jelleggel hatottak ránk. Megbocsáthatunk, majd folytathatjuk a megbocsátást megállás nélkül, mindezt azért, hogy „tisztán” tartsuk szívünket.

A megbocsátás csodája, hogy ezzel elvágjuk mindazt, ami a múltban nem működött. A közöny, a sértettség, a düh és a harag helyett a szeretet válasszuk.

Ha nem ezt az utat választjuk, sérelmeinket fájó sebekként lüktetve magunkkal cipeljük. Időről-időre feltépjük e sebek varrait, fájdalmat okozva magunknak… és a Másiknak is. Majd a fájdalomtól visszahőkölve elfolytjuk, újra magunkba zárjuk sérelmeinket… évekre, vagy akár életekre. A fájdalom, és a sértettség állandó váltakozásával a seb ott marad bennünk, lelkünkbe ég. És a kezdetben, oly kicsiny sérelem energiamintázatunk részévé válik.

A sértettség haragot szül. A harag tragédiája pedig abban áll, hogy kapcsolatban tart valamivel, ami fájdalmat okozott; valamivel, ami nem működött, ami nem sikerült, ami elárult, ami becsapott. Mégis csüggünk a haragon, mint egy életadó forráson, pedig ez a „forrás” nem ad, hanem elvesz… Ránk nehezedik és elvonja figyelmünket. Elvonja figyelmünket az életről, a szeretetről; megakadályoz abban, hogy betölthessük a nekünk szánt szerepet.

A neheztelések rendetlenséget és zavart keltenek lelkünkben és szívünkben. A bennünk lakozó békét és nyugalmat hatalmas zúgás és csörömpölés váltja fel. Majd veszteséget, veszteségre; fájdalmat, fájdalomra halmazunk… eltévelyedünk, hiszen a zúgásban nem halljuk szívünk szavát.

Mennyivel könnyebb lenne, ha túltennénk magunkat a nehézségeken és megbocsátanánk a felgyülemlett sérelmeket és csalódásokat! Mennyivel könnyebb lenne, ha végre megértenénk a megbocsátás szentségét!

A megbocsátás nem csak feledés, hanem annak megértése, mi nem működött, és hogyan is történt meg minden. Nem figyeltünk eléggé, nem voltunk hajlandók meghallani a másikat, képtelenek voltunk meglátni ismétlődő hibáinkat, vagy esetleg nem láttuk a másik szemében szikrázó szeretet fényét?!... Nem tesszük helyesen, ha feledünk, és később ugyanaz megismétlődik.
És a megbocsátás, nem csupán megértés, hanem feloldozás, újjászületés a szeretet oltárán.

A megbocsátás nem jelenti saját magunk feláldozását, nem jelenti azt, hogy megadjuk magunkat mások ismétlődő sértéseinek. A megbocsátás célja a negatív kötődésektől való felszabadítás. Az, hogy energiáink ne csapongjanak, hanem szívünkben összpontosuljon a szeretet energiája. A megbocsátással helyre áll bennünk a szeretet, visszanyerjük életkedvünket, és azok is visszanyerik, akiknek megbocsátottunk. Ösztönösen visszakerülünk az életbe, és újra kezdjük élni azt.
. . .
De először magadnak kell megbocsátanod. Jöjj rá, hogy a legfontosabb személy, akinek megbocsátással tartozol, akinek szeretettel tartozol, az Te magad vagy!
Ha, ezt képes leszel meglépni, egyre inkább leszel a szeretet, ami vagy!